Angol nyelvtanárból évek óta képzem magam a coaching területein, és több mint 20 éves folyamatosan fejlődő nemzetközi tapasztalattal és gyakorlattal rendelkezem az angol nyelvoktatásban.
Az évek során egyértelművé vált számomra, hogy milyen fontosak a coaching módszerek a tanítás és a tanulás újraértelmezésében.
Szenvedélyem, hogy segítsek másoknak megtalálni a hangjukat, az önbizalmukat, fejleszteni a szókincsüket, javítani a kiejtésüket és összességében növelni a nyelvtudàsukat, kifejezőkészségüket.
Elkötelezetten támogatom ügyfeleimet, hogy magabiztosan és hatékonyan tudjanak kommunikálni a mindennapi életben és a szakmai környezetben.
Hiszem, hogy a megfelelő támogatással és iránymutatással bárki képes elérni a céljait, ha észreveszi, hogy változnia és változtatnia kell az életén.
Az egyéni tréningek célja, hogy személyre szabott figyelmet biztosítsak, lehetővé téve a résztvevők számára, hogy a saját tempójukban haladjanak, miközben pontosan azokra a nyelvi készségekre összpontosítunk, amelyeket a leginkább fejleszteni szeretnének. Ezek a tréningek ideálisak azok számára, akik specifikus célokkal rendelkeznek, mint például:
A csoportos tréningek lehetőséget biztosítanak a résztvevők számára, hogy interaktív környezetben tanuljanak, ötleteket cseréljenek, és gyakorolják a nyelvet társaikkal. Ezek a tréningek különösen hasznosak a következők fejlesztéséhez:
A csapat tréningek ösztönözik a csapatépítést és javítják a csapaton belüli kommunikációt angol nyelven. Ezek a tréningek kiválóak vállalatok és szervezetek számára, amelyek szeretnék fejleszteni a munkavállalók angol nyelvtudását a következő területeken:
A nyelvi coaching nem tanítás! A nyelvi készségekre szakosodott coaching módszer, az ismeretek átadásán kívül, átalakítja az egyének nyelvi és kommunikációs stílusát.
Nemcsak a nyelvtani szabályokra és szókincsre összpontosít, hanem az önbizalom és a hatékonyság fejlesztésére törekszik.
A coaching folyamat során a coach segít azonosítani és megérteni az illető szokásait, erősségeit, gyengeségeit, és támogatja a változás folyamatában, hogy hatékonyabb és magabiztosabb legyen a nyelvhasználat terén.
A nyelvi coaching a nyelvtudás és a kommunikációs készségeket megcélozva átfogó átalakulást hoz létre az egyén gondolkodásmódjában és viselkedésében. A cél az, hogy magabiztosabban és hatékonyabban tudjon kommunikálni, szabadabban kifejezhesse önmagát és felismerje a saját lehetőségeit a nyelv használatában.
A nyelvi coaching segít a hagyományos tanítási módszerek korlátain átlépni, átalakítja a nyelvi képességeket, a kommunikációs stílust, és támogatja a hatékony személyes fejlődést.
Egyéni nyelvi készségek fejlesztése olyan területeken, mint a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs, az olvasás, az írás és a beszéd.
Sokan küzdenek az önbizalommal, amikor idegen nyelven beszélnek. Személyre szabott visszajelzéssel, útmutatással és támogatással segítek az önbizalom növelésében.
A nyelvvizsgákra, például a TOEFL-re, az IELTS-re vagy a TOEIC-re készülőt támogatom a felkészülésben, nyelvtudásuk fejlesztésével növelve a siker esélyeit.
A nyelvi coach segíthet az üzleti specifikus nyelvtudásban, például e-mailek írásában, prezentációk készítésében és üzletkötésekben.
Egyesek számára egy új nyelv elsajátítása személyes cél. Nyelvi coachként segítek az egyéneknek elérni személyes nyelvtanulási céljaikat.
Az első konzultáció során részletesen megbeszéljük céljaidat, igényeidet és elvárásaidat az angol nyelvi coachinggal kapcsolatban. Ez a konzultáció lehetőséget ad arra, hogy megismerjük egymást, megtaláljuk a közös hangot.
A konzultáció során a díjazást is személyre szabva egyeztetjük. Fontosnak tartom, hogy az árak és a csomagok az igényeidhez és az elvárásaidhoz igazodjanak. Ezért a konzultáció során részletesen megbeszéljük, hogy milyen időtartamot, gyakoriságot szeretnél, valamint figyelembe vesszük a tanulási célokat.
Kezdjük el, jelentkezz most, és indulj el az inspiráló utazáson a fejlődés és sikerek felé!